FrissítésSúgó

Agnus	2008.05.05. 11:23 -
	A BÁRD útja folytatódik a beutatott film végétől! Utinaplóját olvashatjátok, hiszen északon, már-már legendává vált néhány hónap alatt a története! Sokan akadtak az útjába, sokan adnak hírt róla!  A topic csak OLVASHATÓ!!! (A külső kommentek törölődnek!)

[14-1]

ELIO	Előzmény | 2008.06.25. 19:58 - #14

Láttam... most először ugyan, de bizton, nem utoljára...  Óvakodva lépdeltem a hantolatlan sírdombok között, ahol tucatnyi, hanem százak nyugodtak valahol, eggyé válva a pernye, hamuszőnyeggel, mi még imitt, amott is parázslott elszórt foltokban. Idegenkedtem a tudattól, ami végül be is következett, pedig nagyon nem akaróztam hozzáérni óvatlanul senkihez... mégha az illető már rég nem hasonlított élőlényre, s leginkább finom, koromszín csontpor formájában ...  Az öklendezést általában igen könnyű elnyomni. Bennem már nem maradt elég erő hozzá... Amit tudtam, rohantam. El innen, minnél meszebb.  Azóta sosem vettem számra a Cornu nevet. Azóta... nos, azóta meg sem fordult a fejemben, hogy muzsikát csiholjak bármi másból, a pengéimen kívül. Korántsem kívántam bosszuálló angyallá válni, mint egynémely tréfás kedvű istenségek hirnökei, egyedül a magam igazát kerestem. Hírek vagy sem, ereniek, toroniak, gyülevész népség a kertek alatt, érdekelt is engem akkor bármi... Aztán rájöttem, hogy ez lehet a megoldás kulcsa. Hiszen felelősöket akartam. Bűnösöket, nem bűnbakokat. Ezért sem próbáltam besétálni, vagy beosonni a toroni táborba. Nem a katonákkal volt bajom, hisz tudván a történteket, semmi közük nem volt az egészhez. De akadtak volna, akiknek van, azonban őket, a nagy konspirátorokat, a színfalak mögött megbúvókat módfelett nehéz volt elérnem, hát nem is erőltettem a dolgot. Időm, akár a végtelen vízmezsgyék, mik a láthatár alját cirógatják...  Engem hidegen hagyott a háborúság. A lobogók egymást emésztő viadala; sajnos megvoltak a saját gondjaim. Mindenesetre körüljártam a területet párszor, hogy némi helyismerettel rendelkezzek majdan, amikor eljön az ideje...  E

ELIO	Előzmény | 2008.06.23. 20:56 - #13

Szégyelltem magam, amennyire ember csak szégyelheti magát. Nem elég, hogy hagytam magam csak úgy, semmi szerrel elfogatni, ráadásul még a hangszerem is... ez volt az első gondolatom, a Cornu felé szökés közepette. Kerítettem ruhát, némi étel ital, sőt, még egy rozsdás bökő is, minden akadt, ami szükségeltetett az úthoz, azonban - nehogy gyalázat érje hajdanvolt ciszterem dicső emlékét - nem bírtam másik hangszerre nézni, mint ahogy nőhöz sem nyúltam egy ujjal sem. Nem engedte egy halk hangocska belül. Először képzelődésnek véltem, hisz ismeri mindenki a betyárbecsület erejét, ami csak kompromisszumokat tűr meg, emberséget, vagy lelkiismeretet soha, azonban úgy tűnik, tényleg megöregedtem.  Aztán találkoztam az első menekülőkkel, és hirtelen, a toroni fogságban belém ivódott információ morzsák egész képpé álltak össze, s a nagy tervezet értelmet nyert.  Számszerűen nem tudom már melyik koraesten történhetett, azonban a nap, kitörölhetetlen emlékként vésődött emlékezetembe, mintha értő kezek a koponyám belsejére faragványolták volna... Az erdei ösvény.. a gyanús csend, a parlagra perzselt hamvas látkép a dombokon túl... és az a kendő...  Az első gondolatomban nem hittem a fülemnek... Utána pedig fontolgattam, hogy végzek magammal, azonban lapult még annyi szesz a kulacsomban, hogy kihúzzam vele éjszakáig. Nyeltem hát az olcsó torokmaró pálinkát, könnyekkel higítva amit az emberi test már nem bírt tovább viselni, és kieresztve mind, ami a lélekből kifelé kívánkozott.  Azóta nem fogtam hangszert a kezembe. Azóta nem daloltam, nem faragtam rímeket sem. Gépies monotonitással haladtam tovább, hisz a cél előtt csupán egyvalami állhatott már elebém, a minden kínon túli kárhozat, ha nem fejezem be, amit akkoron elkezdtem. Csak ne volna olyan nehéz.  A távolban halk duruzsolással köszöntött rám a hajnal, s amikor megéreztem, s megértettem, hogy itthon vagyok, visszaértem az uradalmi földek határára, már nem tudtam egyetlen keserves, épkézláb sirámot sem kipréselni magamból. Csendesen emlékeztem. Mert az én földemen boldog emberek éltek... az én földemen nem aratott a halál.. de dalaimból bús emlékek kéltek, fájdalom, kín szenvedés, és...  E

ELIO	Előzmény | 2008.06.15. 18:53 - #12

Nem tudom meddig lelték volna kedvüket még bennem, ha nem szököm meg, ám ehhez az is hozzájárult, hogy volt türelmem kivárni a megfelelő alkalmat. Amimet csak tudták, azt már rég elvették, így a hetek múltával már a foglárjaim se végezték oly lelkendezéssel dolguk, megfogyatkozott az ütleg és a kérdés egyaránt. Makacs öszvérként próbáltam tartani a számat az elejétől a végéig, azonban lehet valaki dörzsölt utcakölyök, a kínmesterség csínját bínját pont erre találták ki - én pedig köptem, még az első éjjel. Nem hinném, hogy találtak volna fontosat az elmémben sem, s ez később ki is derült, ámbátor én csak vártam, és vártam, ha tehettem, szótlan, mozdulatlan...  Najó, igazából füllentettem kicsit, hiába, nem áll igazán jól a hősködés. A fülem botját se mertem mozdítani. Tényleg berezeltem, ám haszontalanságomnak hála, két, talán három hónap fogság után a rabszolgapiacra hajtottak. Ekkor , és csak ekkor kínálkozott lehetőség számomra, amikor már orromban éreztem a sós tengeri levegőt, a fojtott, nehéz, verejtékszagú lég nyomasztását, a dögletes állatbűzt, az olcsó, könnyű nők odorát... Hiszen kint voltam. Hetekre Cornu, és órákra a billogtól.  Az utóbbihoz értelemszerűen már csak esztétikai problémák miatt sem akadt igazán kedvem, tudvalevő ugyanius, hogy a rabszolgáknak toronban a homlokukra sütik a sorsuk.  Megugrottam.  E

ELIO	Előzmény | 2008.06.12. 20:53 - #11

Elfogtak... Megkínoztak... Tudni akarták, amit én tudok... bármíly kevés is legyen az - valahogy így folytatódott a hónapokra nyúló tortúra. Többet éreztem vasalt csizmákat az arcomban, mint hideg, vagy meleg ételt, s bár a háromfejű Tharr papjairól senki sem gondolná, hogy a test fizikai kínjait képesek enyhíteni, az én sebeimet mindig hatalmas gonddal forrasztották össze, csak hogy másnap újból feltéphessék a hegeket. Nem tudtam, mikor lesz vége...  Csak közben vétettek, egy igen fontos hibát... hagyták, hogy megérinthessem őket. Igazából nem számít, hogy én tettem e meg, vagy ők. Szinte önként kínálták az emlékezést...  Lassanként kezdtem feloldódni a véget nem érő kínban, elvesztve a reményt valamikori szabadulásomról alkotva. Homályosabbá váltak a nappalok, de az éjszakák, amikor féltucatnyi vendég érkezett cellámba. A kések már rég nem fájtak, azonban az úri közönség ritkán láthatott oly tiszta vérű északit, akinek sörénye a saját őseikéhez, szemei pedig uraikéhoz volt hasonlatos... Azóta gyalázatosan ügyelek eme hiba kikerülésére.  Ám egyszer...  E

ELIO	Előzmény | 2008.06.10. 13:28 - #10

Egyre inkább utáltam álomra hajtani a fejem, ugyanis álmaimban megint csak ott jártam.... Mintha saját testem mellett lennék serény figyelő, láttam, amint elfognak... és magukkal hurcolnak, túl, az ismert világ civilizáltabb határfelére, ám ott is oda, ahová sose kívánkoztam volna magamtól. Szerintem mondanom sem kell, hogy pontosan merre is.  Mákonnyal tömtek, felpeckelték a számat, és néha össze is vertek, hiába voltam megkötözve végig.. biztos ami biztos alapon. Nem hibáztatom őket érte, valószínüleg énis így tettem volna a helyükben.  Toronban aztán rögvest megváltozott az ezután következőkhöz képest könnyed poroszkálásnak nevezhető, napok alatt megtett többszáz mérföld...  Szerencsére ilyenkor általában fel szoktam volt ébredni. De nem mindig. E

ELIO	Előzmény | 2008.06.08. 20:53 - #9

Nem mertem találkozni az első szembejövőkkel, még nem... nem készültem fel rá, hogy mi fogad majd, így csendesen, a bozótosban cserkészve vártam meg, míg az elhaladók árnyai belevesznek a szél zúgatta vadregényes susogásba, s majd néhány kortynyi megnyugvás után ismét folytattam az utam. Magárnyra vágytam, hisz bizton voltam benne, nem sokáig adatik már meg a nyugalom, mi körülvesz, így igyekeznem kellett kiélvezni minden egyes apró cseppjét. Ha beérek az uradalomba, valószínüleg ismét a nyüzsgésből kell majd valami érthetőt, s átláthatót kibogoznom, sőt... több ez mint félt valószínüség.... bizonyosság a javból. A csontjaimban érzem.  Miért van az, hogy akadnak dolgok, amivel mindenki tisztában van, de senki sem beszél róluk?  E

ELIO	Előzmény | 2008.06.06. 10:37 - #8

Újabb utazásal töltött nap elébe néztem, és már szinte bizsergetőn kerített hatalmába az érzés, közel vagyok. Számba kellett vennem, hogy mit is fogok kezdeni magammal, ugyanis Cornu mint olyan, már nem létezett.. és nem akartam a szabadban ólálkodva kiötleni a következő lépésemet. Az uradalom kézenfekvő választásnak kínálkozott volna, azonban kételyek gyötörtek... vajon emlékeznek még rám? VAgy a véremet akarnák itt is? A támadás estéjén tűntem el agam is, s fél évre rá, a fene tudja, milyen fogadtatásban részesítenek majd. Mindenesetre meg kellett próbáljam. Ha szót tudok érteni a Dominiorral, talán kaphatok némi útmutatást, és szállást is, nem utolsó sorban. De addig még... csak ne lenne olyan piszkosul nehéz...  E

ELIO	Előzmény | 2008.06.05. 20:30 - #7

Ugyan nem voltam büszke a felfedezéseimre, mindenesetre a rendszerezés segített eligazodnom abban a katyvaszban, amit a nagyhatalmi játszma kavart, s paszományködéből csak egy lerombolt város sziluettjei, valamint a kevés számú túlélő keserv könnyei bukkantak elő.  A dominiort valamiért megtámadták. Az uradalom védekezett. Egy vadászt sikerült megölniük, s ezért Cornunak kellett megfizetni az árat, mit a vadászok gazdája követelt.  Kellett nekem belecsöppenni! Mert én ittam meg a levét, bár belepusztultam volna! Helyettem nyerte el a büntetést.... ő... nem, nem akarom hallani többé azt a nevet! Csak magamban őrizni, míg vissza nem fizetem a kölcsönt. Ezért is kell visszatérnem, legalább egy rövid időre. Míg elrendezek minden korábban félbemaradt üzletet, de nem úgy, mint a toroniak, az ereniek, vagy akárki más. A magam módján fogok eljárni, az igazságosztást pedig meghagyom azoknak, akik ez tisztjük. Én csupán a magam igazát akarom... Lylliét... Cornuét.  E

ELIO	Előzmény | 2008.06.05. 15:18 - #6

A kereskedelem... emiatt törhetett ki az ellenségeskedés. Dominium, kontra a rettegett Toron. Legalábbis egy része. Elég befolyásos ellenségei lehetnek a Dominiornak...  Eleddig számolatlan ámoldtam magam elé hasas gályákat quirroneiástul, társszekerek véget nem érő karavánját, különösebb fontosságot nem tulajdonítva nekik, ám néhány át nem aludt éjszaka fénytelen sötétje megvilágította számomra a lényeget. Amit látok, vagy érzek, nem mindig tiszta kép, ám jobbára több, mint egyszerű sejtelem, azonban a logikát, mint teljes fogalmat többnyire mellőzi.  Ezért kellett részleteknek cafatjaiból bogarásznom össze a nagy, kirakós egészt. Kereskedelmi érdeksértések... ennyire egyszerű. Csak pénz. Pénzért kiontott életek.  Egyre inkább felkavarodott a gyomrom...  E

ELIO	Előzmény | 2008.06.01. 00:33 - #5

Lassacskán emberebb leszek a farkasnál, s farkasabb az embernél... Ma sem gyújtottam tüzet a vacsorámhoz - mondjuk a szárított hús nem nagyon igényli - , de mécsvilággal sem próbáltam messzi űzni a sötétet. Legalább láthatom a csillagokat... bizony, ott fent, valahol meglehet az én csillagom is, azt azonban sajnálom, hogy akiét keresném, azé már vélhetően leáldozott.  Higgyen bárki bármit, egy igazi füstös csehó után, maga a vadon kész gyönyör, s mi több, néma, akár a sír. Hogy mi az a motozás? Vadaknak kell lenniük. Máskülönben már biztosan vagy kést, vagy kérdést szegezne torkomnak, mit is keresek errefelé. Messze az úttól. Egyedül... Bizonyost, csak jószágok... remélem, hogy azok.  Megint eszembe jutottak a talpasok. Vérszagra gyűl a vad is - szokásban van mondani... Ha viszont egy kicsit is hihetek a frázisnak, egy szakasz, század, banderium, - mittudomén, akármi, nem mehet csak úgy ki a pusztákra. És ha komoly céljuk van, akkor azt a Fekete lobogók urainak is ismerniük kell. Furcsa fajta az; mindenről tud - de nem mindent! - és mindenbe beleártja azt a hetyke orrát.  Csapongok... Tudom. Többnapi alvás maradt ki az életemből, mert kerülő úton jöttem idáig, most azonban kénytelen leszek rátérni a fő csapásra, ugyanis innentől tovább a fene tudj' a pontos utat. Énis csak a megérzéseim követem... Igen... igen... Csak ilyenkor éjszaka, egyedül a sötétben, kicsit nehezebb elképzelni azt az angyalt....  E

ELIO	Előzmény | 2008.05.31. 10:12 - #4

Gyomorszorító görccsel ébresztett a kelő nap, s arany sugarait metszőn hűsnek találtam. Napok kérdése volt csupán, mikor érem el az Északi Szövetség határát, utána pedig... az ismerős ismeretlen, sűrű folyondárba burkolt mellékutak végén... hazatérhetek végre.  Elvégre egy halott embernek kiholt város dukál.  Az utolsó lakott falvat is elhagyva a határ mentén egyre több háborúból visszatérő, megkeservlett, megnyomorodott arccal találkoztam, ám amit a legfurcsábbnak véltem, nem a veszteség elviselése felett aratott kiegyezéses győzelmük keltette érzelementesség volt. Hanem, hogy a visszatérőket frissen indulók váltották fel. Hagytam a könnyű felszerelésű lovasságot, talpasokat elcammogni, inkább kivártam néhány órát, ám gyanúsnak hatott a tény: egyazon irányba tartottunk; és a saját kútfőmből, míg ők ereni lobogók alatt. Különös. Mindenesetre jobban esett a magány. Legalább lesz időm ezen is töprengeni...  E

ELIO	Előzmény | 2008.05.30. 22:37 - #3

Baktattam már hadak árja nyomában. Láttam felprédált vidéket, lerombolt várost - sokat is! - felégetett falvakat. Ám a legroszabb az egészben az volt, hogy erre nem dúlt semmilyen háború. Nem voltak nyomok, amik tovább keseríthettek volna, így a biztos tudatból fakadó erőnyerés részemről sosem adatott meg... Végtelenül gyengének éreztem magam belül.  Nem háború, csak egy kis... a nagyhatalmak talán holmi "erődemonstrációnak" hívnák... a magamfajták pedig oktalan mészárlásnak. Elvégre mi közük volt az uradalomhoz... a Dominiumhoz Cornu lakóinak, azon kívül, hogy hetente élelemmel látták el az ott élőket? SEMMI!!!  Öten voltak... százak kellettek ahhoz, hogy a semmi peremén életet emeljenek, de mindössze öten elegek voltak, emezt...  Rájöttem, nem akarok belegondolni időnek előtte. Előbb látni akarom a romokat. Szagolni a pernyét. Markolni a hamut. És eltemetni a halott múltat.  E

ELIO	Előzmény | 2008.05.29. 20:39 - #2

Úton voltam...  Egyre nehezebben nyeltem a könnyeket, de súlyuk béklyóiból szabadulva könyebben ment a megbékélés, és minden újabb, majd újabb lépés mázsás sziklák sokaságát gördítette le szívemről. Lylli nincstöbbé - ez állt belevésve mindbe.  Ismerősként köszöntöttek a fák, végigsimítottam az útszéli bokrokon, beszívva a pernyekormot hordozó szél ízét keserűn fojtogatta bensőm az indulat, de nem adhattam fel. Túl közel vagyok már, ha most megfordulok, sosem fogom tudni meglelnem a békét, amit csupán az a háború hozhat el, mire heteken, ha nem hónapokon keresztül készülődtem. Már nem csupán magamért akartam bosszút állni. Nem csak a Három Nővérért, de az összes fátylon túli lélekért... Cornuért.. Az életért, aminek lehetőségét a Fekete hadurak csahosai, az az Öt vett el tőlem.  Marcangolt sebszélek kínját éreztem minden mozdultamban, ciszterem híján pedig nem volt mivel takarni az oldalam gyötrő légszomjas, szorongató poklokat... de tovább kell folytatnom. Tudom, hogy valaki odaföntről figyel rám... Szeretőn mosolyog rám a hajnali napfénnyel, a vadon szellőjén keresztül súg enyhe álmot fülembe, s óvón egyengeti utam, míg vagy pontot nem tehetek egy senkiföldje mezsgyéjén gyászongó sírfelirat végére, vagy inam, izmaim szakadtával porba nem hullok végleg...  Sosem volt még őrangyalom...  Akkor én őriztelek téged, és most te vigyázol énrám...  E

Agnus

Előzmény | 2008.05.05. 11:23 - #1

A BÁRD útja folytatódik a beutatott film végétől! Utinaplóját olvashatjátok, hiszen északon, már-már legendává vált néhány hónap alatt a története! Sokan akadtak az útjába, sokan adnak hírt róla!  A topic csak OLVASHATÓ!!! (A külső kommentek törölődnek!)

[14-1]